Csak csikordult a kulcsom, majd hatalmas zörgés hallatszott bentről, a hálószobából.
Nem volt ez nagy szerelem, de annyira kedves és megértő Józsi, így hozzámentem harmincévesen.
Anyám már azt hitte vénlány maradok, pedig valakire vártam ez biztos. Józsi könyvelő és már két éve otthon a kisebb szobából dolgozik, én viszont minden nap bejárok az irodába.
Erős csapat a miénk a munkahelyemen, jól mennek a dolgaink, de rengeteget kell tenni, hogy meglegyen a megfelelő fizetésem. Általában már nyolckor elmegyek itthonról és hat óra után érek haza, akkor még vásárlás, nagy szerencsémre a férjem jól főz, ez hatalmas segítség.
Hétvégén néha sétáltunk, de inkább csak olvastunk nagy ritkán moziba megyünk.
Én mindig azt hittem ilyen egy igazi jó házasság, nem vitázunk, nincs ordibálás, sőt súrlódás sincs. Sosem gondoltam, hogy ha 22 évig ilyen csöndben élünk, az valószínűleg nem a szerelem jele…
Kedden délben tehát rájöttem, hogy otthon maradt a másik táskámban egy fontos irat, amely kell a munkámhoz, hát hirtelen hazaugrottam. Bevallom soha nem tettem még ilyet. Zörögve nyitottam az ajtót és a néma csöndben egyszerre őrült motozás hallatszott. Végig pörgött az életem és el sem hittem, hogy Józsi tényleg egy szál alsónadrágban robog ki. Nem, ne hidd, hogy volt ott még valaki, bár alaposan körbe néztem a szobában!
Józsi felvette az ingét, nadrágját és szó nélkül leült. Én csak néztem rá, és végül megtört. Ő bizony napközben le szokott heveredni, olvas, alszik, mert egy ideje csak félállásba dolgozik, mert úgy érzi 63 évesen megérdemli, hogy ne szakadjon bele a munkába.
Én ezen a ponton csak ámultam és nem értettem. Akkor tulajdonképpen hosszú ideje hazudik nekem a férjem, és rengeteg a szabadideje, mert így döntött. Vagyis a legfontosabb dolgot sem osztja meg velem, nem kéri ki a véleményemet?
Mivel közös kasszán nem voltunk sosem, a rezsire, kajára pedig adta rendesen a pénzt, eszembe se jutott, hogy egy másik, egy lusta élete is van a férjemnek.
Leültem és átgondoltam mindent. Ennyire távol még sosem éreztem magamtól a Józsit…
Váljak el tőle 52 évesen és kezdjem el egyedül, keressem meg az igazi társamat, aki velem minden búját és örömét is megosztja? Vagy lehet, hogy én voltam túl munkamániás, önző és tulajdonképpen Józsinak van igaza, aki csak az élet szépségeit, a pihenést, a lazítást is élvezni akarja?