Pogány Judit a "Mi lenne, ha..." című podcastban mesélte el, hogy pályája kezdetén annyira zavarta a jellegzetes hangja, hogy kis híján fel is hagyott a színészettel, de gyerekkorába is betekintést engedett, sőt az is kiderült, hogyan viselte, amikor először kellett hiányos öltözetben színpadra vonulnia. És ez még nem minden.
Szélsőséges gyerekkor
"Elképesztően boldog éveim is voltak gyerekkoromban, és nagyon kemények is. De nem bánom, hogy ez így történt. Az embernek nem esik jól elveszíteni egyik szülőjét sem, de ha már így történt, és úgysem csinálhatom vissza, akkor örülök annak, hogy annyira szélsőséges és túl gazdag érzelmeket élhettem át, mert abból épülünk és azt hiszem, az egész életemet a gyerekkori emlékekhez képest éltem végig, és játszani is abból játszom.” - magyarázta a színésznő.
Nyolc évesen vesztette el édesapját, majd édesanyját is, testvérével együtt nevelőszülőknél nőtt fel
„Az isten a bátyám volt az életemben, mindig fiú szerettem volna lenni. Az egész életemet féltékenyen töltöttem, hogy én miért lány vagyok. Nem csak gyerekként éreztem ezt, hanem később is, hogy miért lánynak születtem. Engem gyámszülők neveltek fel, akik nagyon szerettek, de akit a saját szülei nevelnek fel, annak természetes, hogy mindennel ellátják. Nekem nem volt az, pontosan tudtam, hogy minden szelet vajas kenyér ajándék, mindent ajándékba kapok. Azért, hogy biztosítsam a környezetemet azzal kapcsolatban, hogy köszönöm, nagyon jól vagyok, egy felhang kialakult, egy plusz csicsergés, hogy állandóan jelezzem: annyira boldog vagyok, és annyira köszönöm.”
Majdnem otthagyta a pályát hangja miatt
„Az ember a saját hangját megszokja, és nekem fogalmam sem volt, hogy ez milyen szörnyű. Nem tudtam elképzelni, hogy ezt milyen hallgatni és soha senki nem szólt rám. Kezdetben egyébként olyan szerepeket kaptam, amiben ezt a hangot használták a rendezők. Aztán egyszer, a pályám kezdetén Zsámbéki Gábor rám osztotta Shakespeare Ahogy tetszikében Rosalindát, és én – talán azért, hogy a kontrollom pontosodjon - felvettem egy próbát. És akkor abba akartam hagyni a pályát... Azt gondoltam, hogy ez alkalmatlan arra, hogy egy ekkora főszerepet a néző két-három órán keresztül ezt hallgassa, ezt nem lehet, ez kibírhatatlan... Zsámbéki azt mondta, ne hülyéskedjek.” – mesélte Pogány Judit.
