Fortepan / Nagy Gyula
Egykor egy szocialista Magyarországon éltünk, ahol a mindennapok szerves része volt az orosz nyelv tanulása, a kisdobos- és úttörőavatás, valamint az iskolaköpeny viselete. A gyerekek néhány forintért csöpögős fagylaltot vettek, és még nem az okostelefonok vagy számítógépes játékok világában éltek – bár a Mario Bros és a Trapper farmer már akkor is meghatározó volt.
A felnőtté válás kérdései ugyanúgy nyomasztották a fiatalokat, mint ma. A tanárok szigora talán nagyobb volt, bár a körmös akkorra már kikopott, de a fejtetőre nyomott barack még mindennapos volt. A zenei világot az LGT, Hobó, Cseh Tamás, a szintetizátoros Omegává váló beatzenekarok, később pedig a Hungária és az Első Emelet uralta – olykor titokban az URH és a Kontroll Csoport is szólhatott.
A legtöbben igyekeztek a háttérben maradni, nem kilógni a sorból. A hetvenes-nyolcvanas évek már kevésbé voltak szorítóak, mint a korábbi évtizedek, de a közelgő változásoknak kevesen voltak tudatában. A gyerekek táborokba, akadályversenyekre és ünnepségekre jártak, kulturáltan szórakoztak, és viselték a kék vagy piros nyakkendőt, ha kellett. Ünnepségeken virágokkal köszöntötték a vezetőket, és megélték a másodikos olvasókönyv kisdobos hősének tragikus sorsát.
Ma már nehéz elképzelni, hogyan telt egy nyúlós vasárnap mobiltelefon vagy internet nélkül, de akkoriban így éltük az életünket. Az idő gyorsan elszaladt, és ma mi is telefonokba mélyedve utazunk a villamosokon. Felismerjük még egymást?