Ettél valaha zsíros kenyeret, cukros-vizeset, lekvárosat vaj nélkül? Aprítottál forralt tejbe kiflikarikákat reggelire, vacsorára?
Ettél valaha zsíros kenyeret, cukros-vizeset, lekvárosat vaj nélkül? Aprítottál forralt tejbe kiflikarikákat reggelire, vacsorára?
Ebédeltél már paprikás krumplit, kemény tarhonyát, főzeléket feltét nélkül sima zöldséges vagy tojásleves után?
Tudod milyen héjában sült krumplit enni lilahagymával szalonnával, töpörtyűvel, ismered a foghagymás pirítós ízét?
Tudod milyen kályha mellett téli estéken vastag pulóverben mégis elégedetten kucorogni és azon vitatkozni, most ki hasogasson és hozzon be fát?
Reggel sietősen felöltözni, forró teát kortyolgatni, mert már a parázs is elhamvadt.
Derékig érő hóban begyalogolni a városba, mert a buszok sem közlekednek. Este ugyanúgy vissza. Haza az otthonba, ahol már ropog a tűz, vizes zoknidat, kesztyűdet a kályha felhajtott fedelén szárítod. Készül a vacsora és megbeszélitek kivel mi történt aznap. Mikor lesz a disznóvágás, hány tojás lett ma, mennyi még a takarmány.
Majd csendesen kötögetsz, horgolsz vagy hímzel, anyád bestoppolja a zoknikat, megvarrja ami felfeslett. Vagy nagy huszonegyezést vagy hatvanhatozást rendeztek. És röhög az egész család, a vesztes morgolódik.
Mosakodtál lavórban babaszappannal? és levendulással?
Egymás után a tesóiddal. Először felül, derékig mindenki, aztán alul. A bugyidat, zoknidat pedig ki kell mosni, a kályhánál reggelre megszárad.
Áram nélkül gyertyafényben játszottál már árnyjátékot? Hallgattál a titokzatos félhomályban rémtörténeteket, családi kalendáriumot?
Olvastál zseblámpával paplan alatt könyvet?
Tudod milyen fát metszeni, szőlőt nyitni, kötözni, puttonyt teleönteni, böngét váltani?
Érezted már forró nyáron a kukoricalevél csípős vágását az izzadt poros testeden?
Túrtad már a földet krumpliért? Cipeltél már tele zsákot? Szedtél már hullásbarackot? Segítettél paradicsomot eltenni, meggyet magozni, csirkét pucolni, belet vakarni, vizet hordani?
Kértél segítséget a szomszédodtól, egy kanál sót, egy tojást, egy bögre cukrot adtál már kölcsön? Nem kapod vissza, nem ügy.
Érkezett vendéged, aki nem jelezte előre? Nem telefonált, nem írt üzenetet, csak úgy ott áll a kapuban és a szíved boldog izgalommal kalapál: mit is adok neki? Kerül az asztalra bor meg szörp, kenyér meg sonka, félig száradt süteménymaradék. És beszélgettek. Mindenről. Az időről, a rokonokról, a tervekről.
Örültök a vén autónak, a fürdőszobának, nem kell már kimenni a klotyóra, és folyik a víz a falból. Melegvíz is van, ha begyújtasz a bojlerba, alul, a hengerben a forró víz felmelegíti az egész fürdőszobát.
Jó bizonyítványért bicikli jár vagy társasjáték, könyv, mikroszkóp, földgömb. Ezért egész évben dolgozol, tanulsz és határtalan a sikerélmény, mikor megérdemelten meg is kapod. Ha nem, akkor meg bőgsz.
Van jó ruhád. Amit megörököltél a nagyobbaktól. Nem számít, hogy milyen márka, mennyibe került. Mikor hazaérsz rögtön átöltözöl, mert kímélni kell az elmenőset.
Van szép cipőd. Ha kinövöd, az orrát anyád kivágja: ,,jó lesz az még, ősszel kapsz másikat”
Van télikabátod, amit lehet frankón bővíteni, az ujját, az alját megtoldani másik, hozzápásszintott darabokkal. A horgolt, kötött bili sapka tudod milyen jól csúszkál a fejeden? Megbecsülöd, mert bármennyire is szúr, anyád, mamád, nagynénéd neked dolgozott.
Mi így nőttünk fel.