apalanya




Szüleink az első emberek az életünkben, akik gondoskodnak rólunk, és akikre példaképként



tekinthetünk.

Az anya és az apa szerepe természetesen mindenki életében más és más, azonban milyen jó dolog egy

olyan laza édesapa, mint a filmekben, aki minden poénban benne van velünk, és nem sajnálja ránk az




idejét, az energiáit.

Az apa lánya tánc az esküvő egy meghatározott pontján kerül sorra, mely egy jelképes utolsó tánc a szülő

és a lánya között.

Ezután már az ifjú férj lesz a soros, s utána táncolhat az egész meghívott csapat.

A videóban látható lánynak megadatott egy olyan szülő, aki megtesz mindent gyermekéért. Időt,

fáradságot áldozva betanult egy mozgássort, amivel csodálatosan emlékezetessé tehette ezt a szép

napot: akik végig nézték ezt a videót mind tanúsíthatják – ez nem túlzás.


Még a vendégek is ámulnak és bámulnak, sőt ujjonganak ezen az esküvőn készült felvételen: fantasztikus

koreográfiát tanult be az apa a menyasszonnyal, a lányával együtt.

És hogy betanulták…. De hogy adják elő?

Ehhez a teljesítményhez azért egy valóban összeszokott páros kell, egy olyan – akik egymás minden

rezdülését ismerik.

Öröm végignézni! Ne hagyd ki, nézd meg velünk:

forrás