Az egyik utas megkérdi a kalauzt a vonaton:– Elnézést, meg tudná nekem mondani, mikor érünk a karcagi állomásra?– Egy óra múlva, de sajnos a vonat nem áll meg ott!– mondja a kalauz.– Úristen!
Pedig nekem nagyon fontos ügyem van Karcagon, muszáj ott leszállnom!A kalauz gondolkodik, majd előáll egy javaslattal:– Nézze uram!
Sajnos nem állíthatom meg a vonatot bárhol, de tudok szólni a vezetőnek, hogy lassítson le.Ketten kilógatjuk, ekkor maga elkezd szaladni a levegőben.Amikor már elég gyorsan fut, akkor letesszük, így nem fogja magát megütni, mert a sebessége akkora lesz, mint a vonaté.Így is tesznek.
Amikor a vonat Karcag állomáshoz ér, lelassítanak, kitartják az utast, aki elkezd futni a levegőben.Ekkor lerakják, emberünk cipői füstölnek, de nem esik el.Elkezdi a lassítást, ám az utolsó kocsiból kinyúl egy vaskos kéz és felrántja, a következő szavak kíséretében:– Ember, marha nagy szerencséje van, hogy itt vagyok!Nem tudta, hogy a vonat nem áll meg Karcagon?