82 éves korában elhunyt Pelé, a brazil futballlegenda, aki három világbajnokságot nyert, és a sportág első globális ikonjává vált.
82 éves korában a Sao Pauló-i Albert Einstein Kórházban elhunyt Edson Arantes do Nascimento, ismert nevén Pelé, minden idők legkiválóbb labdarúgója, de talán az sem túlzás, hogy a valaha volt leghíresebb, legismertebb sportember.
Az évek óta vastagbélrákkal betegeskedő Pelét november 30-án vitte be a kórházba felesége, Marcia Aoki. Az idős sportembernél a rákon kívül szívelégtelenséget és az egész testére kiterjedő ödémát diagnosztizáltak. Megállapították, hogy szervezete már nem reagál a kemoterápiára, és az orvosok szerint mentális állapota sem volt tökéletes.
„Végtelenül szeretünk, nyugodj békében!”
Kely Nascimento csütörtökön Instagram-oldalán rövid bejegyzésben közölte, hogy édesapja – az évek óta különböző betegségekkel küzdő Edson Arantes do Nascimento – elhunyt. „Végtelenül szeretünk, nyugodj békében!” – írta.
Pelé legnagyobb sikereit a válogatottal érte el, 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben is világbajnok lett, ami más labdarúgónak még nem sikerült.
Az 1958-as svédországi világbajnokság legnagyobb felfedezettje a „Fekete Gyöngyszem” lett. A negyeddöntőben Wales ellen rúgta első vb-gólját, ezzel a világbajnokságok történetének legfiatalabb gólszerzője lett. A franciák ellen mesterhármast ért el, a döntőben kettőt vágott a svédeknek, az egyiket pimasz esernyőcsel után. 1962-ben a chilei világbajnokságon már az első mérkőzésen megsérült, de a csapat győzött, így ismét világbajnok lett. Az 1966-os angliai vb-n ismét az első meccsen sérült meg, s a szövetségi kapitány pihentette a Magyarország elleni csoportmeccsen. A találkozót káprázatos játékkal a magyar válogatott nyerte meg, s a brazilok ezután már a csoportból sem jutottak tovább.
Pelé negyedik világbajnokságán vigasztalódott: 1970-ben Mexikóban végig remekül játszott, vezére volt a csapatnak, a 4-1-re megnyert döntőben egy gólt lőtt az olaszoknak, és a labdarúgás történetének egyetlen háromszoros világbajnok játékosa lett. Az őt fogni próbáló olasz védő később így nyilatkozott: „A meccs előtt bizonygattam magamnak, hogy ő is csak hús-vér ember, mint bárki más – de nem volt igazam”.
Utolsó válogatott meccsét 1971-ben a riói Maracana Stadionban játszotta, a 200 ezres közönség síri csöndben figyelte, amint a 10-es számú mezt egy tízéves kisfiúnak adja át. A Santost 1974-ben hagyta ott, majd levezetésként 1977-ig a New York-i Cosmos csapatában játszott. A világ akkoriban legjobban fizetett sportolójaként 1977-ben csapatával megnyerte az amerikai bajnokságot. Utolsó mérkőzésén a Cosmos a Santos ellen lépett pályára, Pelé az első félidőben az amerikai, a másodikban a brazil csapat színeiben szerepelt.
Pelé 1363 mérkőzésén 1281 (más számítások szerint 1284) gólt szerzett, amivel bekerült a Guinness-rekordok könyvébe. Mérkőzésenkénti gólátlaga egész elképesztően káprázatos 0,93 volt, 1958-ban Sao Pauló állam bajnokságában egy szezon alatt 139 gólt lőtt. 111 (szigorúbb elvek szerint 92) válogatottsága során 97 (77) alkalommal talált a hálóba. Pályafutásának ezredik, egész Brazília által hőn áhított gólját 1969. november 19-én büntetőből szerezte. A mérkőzés ekkor félbeszakadt, az ünneplő tömeg a vállán vitte le a pályáról, a brazil posta bélyeget adott ki a jeles esemény alkalmából. Pelé 1956 és 1971 között ötszörös brazil bajnok, tízszeres gólkirály volt, hazájában 1961-ben nemzeti kincsnek nyilvánították, hogy ne igazolhasson külföldre. Sokan vélik úgy, hogy bármilyen poszton megállta volna a helyét, hiszen 1964-ben egy meccsen három lőtt gólja után ő váltotta a kiállított kapust, és több remek védést bemutatva, kapott gól nélkül jött le a gyepről. Rendkívüli játékérzékkel és improvizációs tehetséggel volt megáldva, ellenfelei soha nem tudhatták, milyen megoldást választ majd.
Visszavonulása után is sikeres pályát futott be. Üzletemberként is boldogult, 1994 és 1998 között Brazília sportminisztere volt. Határtalan népszerűségét jelzi, hogy Sao Paulóban már 1966-ban felavatták a szobrát, s amikor 1967-ben a polgárháború sújtotta Nigériában játszott bemutató mérkőzést, a szemben álló felek aznapra tűzszünetet hirdettek. Ő az első sportember, akit az UNESCO tiszteletbeli nagykövetévé nevezett ki, 1999-ben életművéért megkapta a Laureus Sportdíjat, vagyis a sport Oscar-díját, 2000-ben a nemzetközi szövetség, a FIFA (az argentin Diego Maradonával együtt) az évszázad játékosának választotta. Ugyanebben az évben ő lett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által rendezett választáson az évszázad sportolója, pedig az első öt helyezett közül egyedüliként soha nem vett részt olimpiai játékokon, a Time magazin beválasztotta a 20. század száz legbefolyásosabb személyisége közé. 2014-ben a FIFA tiszteletbeli Aranylabdával jutalmazta, 2016-ban Olimpiai Érdemérmet kapott. Ugyanebben az évben felkérték a riói olimpia lángjának ünnepélyes meggyújtására, de fizikális állapotára hivatkozva ezt nem vállalta el. Életnagyságú szobrát idén állították fel Rio de Janeiróban, a Brazil Labdarúgó Szövetség székháza előtt
Nagy siker volt emlékirata is, több dokumentumfilmben és játékfilmben szerepelt, leghíresebb alakítását a Magyarországon forgatott Menekülés a győzelembe (1981) című filmben nyújtotta.
2016-ban amerikai játékfilm készült életéről, amelynek egyik producere volt és egy pillanatra ő is feltűnt benne. Több dalt is komponált, teljes egészében ő szerezte a róla szóló, Pelé című 1977-es dokumentumfilm zenéjét. Hírnevét szívesen állította jótékonysági célok szolgálatába, alapítványai dollármilliókat gyűjtöttek szegény gyermekek javára. A valaha élt egyik legnagyobb futballista 2008 októbere óta hivatalosan is nyugdíjas volt. Kétszer nősült, házasságaiból és azon kívüli kapcsolataiból összesen hét gyermeke született.
Sao Pauolo utcáiról a csúcsra
Pelé szegény családban nőtt fel, édesapja, Dondinho ígéretes középcsatárként indult, de egy sérülés miatt korán abba kellett hagynia a játékot. Felesége a bizonytalan jövőkép miatt nem támogatta, hogy fiuk is futballista legyen, de a helyi Bauru AC-ben nevelkedett gyermek tehetségesnek és rendkívül elhivatottnak bizonyult. Ennek megfelelően a Santoshoz került, amelyben 15 évesen már a felnőtteknél is bemutatkozhatott a közepes termetű, de kiváló fizikummal rendelkező, rendkívül technikás és páratlan gólérzékenységgel bíró csatár.
A Santosban a mai élvonalbeli bajnokságnak megfelelő országos bajnokságot hatszor, az állami bajnokságot pedig tíz alkalommal nyerte meg, csapatával 1962-ben és 1963-ban is diadalmaskodott a Libertadores Kupában, valamint megnyerte az Interkontinentális Kupát, ami a mai klub-vb elődje volt. Pályafutása lezárásaként bajnoki címet nyert a New York Cosmosszal is, amelyben olyan klasszissal szerepelt együtt, mint a nyugatnémetek sztárja, Franz Beckenbauer.