Kiderült, mi okozhatta a brutális tömegkarambolt az M1-es autópályán – VIDEÓ
A legfrissebb adatok szerint egy tömeges baleset történt az M1 autópályán Herceghalom közelében,
amelyben 40-nél több jármű ütközött egymással. Az eset következtében 36 ember sérült meg.
A szombat esti RTL Híradó helyszíni riportjában elhangzott, hogy a mentés még tart, a baleset vélhetően a
porvihar okozta nehéz látási viszonyok miatt következett be. Egy szemtanú szerint az első autós
megijedhetett a hirtelen támadt, átláthatatlan porfelhőtől, hirtelen fékezett és ezután rohant bele a többi
jármű. Ez persze még csak feltételezés, a baleset okát a rendőrség vizsgálja. A hírműsorban olyan
felvételeket is bemutattak, melyekben látható, hogy gyermekek menekülnek szüleikkel a tömegbaleset
helyszínén égő járművektől. A videó a cikkünk alatt található.
Időközben megszólalt az Országos Mentőszolgálat is: Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az
MTI-nek elmondta: a helyszínre négy helikopterrel és 16 mentőautóval érkeztek a mentők, és 39 embert
vittek négy település – Győr, Tatabánya, Székesfehérvár és Budapest – kórházaiba. (Korábban a rendőrség
36 sérültről tudott.)
A szóvivő információi szerint a tömegbalesetben tíz gyermek sérült meg, közülük négyen súlyosan és
hatan könnyebben, valamint huszonkilenc felnőtt, akik közül tízen súlyosan, míg tizenkilencen
könnyebben.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. közösségi oldalán pedig azt közölte: a balesetet
lokális porátfúvás okozhatta, ami miatt hirtelen csökkenhettek a látási viszonyok. Az MKIF felhívta a
figyelmet arra, hogy a baleset körülményeiből adódóan a roncsok elszállítása a szokásosnál is több
időbe telik. Ráadásul a porátfúvás és az égő járművek oltása során keletkezett sár nehezíti a
takarítást. Az autópálya újranyitása a roncsok elszállítása és az útpálya takarítása után történhet meg –
jelezte.
Az Útinform tájékoztatása szerint a lezárt autópálya forgalmát az 1-es főútra terelik, Budapest felől a 27-
es jelű Herceghalom, Győr felől a 39-es jelű Bicske csomópontnál. A megnövekedett forgalom miatt az 1-
es főúton is hosszabb menetidőre kell számítani.
Íme a videók a helyszinről:
- Találatok: 767