Erkölcsi bizonyítvány és nyelvtudás is kell:
Sátoraljaújhely önkormányzata új rendeletet vezetett be, amely jelentősen megnehezíti a városba költözni vágyók dolgát. A fideszes polgármester, Szamosvölgyi Péter által vezetett testület döntése értelmében csak azok költözhetnek be a településre, akik középfokú végzettséggel rendelkeznek, befizetik a 100 ezer forintos betelepülési hozzájárulást, bemutatják az erkölcsi bizonyítványukat és tudnak magyarul.
A kérelmeket a város jegyzőjéhez kell benyújtani, a szükséges iratok között szerepel a köztartozás-mentességet igazoló dokumentum és a középfokú bizonyítvány is. A városvezetés indoklása szerint mindez a helyi lakosság „összetételének” ellenőrzését szolgálja.
A szigorítást az Országgyűlés által korábban elfogadott „helyi önazonossági törvény” teszi lehetővé, amelyet Navracsics Tibor minisztériuma kezdeményezett. A jogszabály előírja, hogy a beköltözőknek állandó biztosítotti jogviszonyt vagy nyugdíjat kell igazolniuk, illetve az ingatlanban személyenként legalább 10 négyzetméternyi élettérrel kell rendelkezniük.
Az előírások a nyelvtudásra is kiterjednek: aki nem magyar anyanyelvű, annak legalább társalgási szinten kell tudnia magyarul. Ez különösen érdekes helyzetet teremt, hiszen Sátoraljaújhelyen számos ingatlan van Nyugat-Európában dolgozó szlovák állampolgárok tulajdonában.
Forrás: 444