Zsanett vagyok, 29 éves, egy egyéves kisfiú anyukája. Amikor Ádám megszületett, a férjem, Laci, egy idő után felvetette: „Anyám úgyis ráér, vigyázhatna a gyerekre, amíg te visszamész dolgozni.”
Elsőre jól hangzott. De tudtam, milyen az anyósm: Marcsi mindent jobban tud, mindenhez hozzászól, minden szabályt megkérdőjelez. Már a kórházban is azt mondta: „Ne öltöztesd túl, nem fázik az a gyerek!” Pedig igenis fázott.
Mondtam Lacinak: „Nem akarok naponta konfliktust. Ha Marcsi lesz a bébiszitter, nekem többet kell majd ‘nevelni’ őt, mint a gyereket.” Nevetett, de értette.
Végül bébiszittert fogadtunk. Marcsi megsértődött – „ennyit rólam”, mondta. De én nyugodt voltam. A gyerekem biztonságban, a napjaim feszültségmentesek.
Tanulság: a család nem mindig a legjobb segítség – néha az a szeretet, ha nem keverjük bele őket.